A 21. században a „Merre tartunk?” kérdése minden korábbinál nagyobb súllyal nehezedik ránk, mert a nagy változások korában élünk. Leáldozóban van a Nyugat világuralmának korszaka. Ugyanakkor az éghajlatváltozás fenyegeti ökoszisztémánkat. A mesterséges intelligencia (MI) forradalma olyan helyzetbe sodor bennünket, amelyben nehéz felmérni, hogyan változik majd a jövő.
Egy új paradigma, az ipari forradalom és a kereskedelem globalizációja kényelmessé tette az emberi életet, és sok lehetőséget nyitott meg a jövő előtt. Ugyanakkor az emberiség rálépett a kapzsiság útjára, amelyet az ipari forradalom és a kereskedelem terjedése indított el. Valaha optimistán azt vártuk, hogy az egész világ együtt fejlődhet: ilyen volt a 20. századi ideológiák kora a maga sokféle jövőígéretével. Ma azonban nemcsak le kell mondanunk erről az optimista várakozásról, hanem odáig jutottunk, hogy az emberi kapzsiság miatt aggódnunk kell az emberiség jövőjéért.
Az ipari forradalom előtt az ember gazdasági tevékenysége azon a nagy előfeltevésen nyugodott, hogy az ember nem árthat a természetnek. Kelet és Nyugat politikai gazdaságtani gondolkodása ezen a kereten belül két különböző mintát alakított ki, és mindkettő a maga erényeivel és gyengeségeivel fejlődött. Ma azonban, kétszáz évvel az ipari forradalom után, észrevétlenül, először nézünk szembe közvetlenül azokkal a problémákkal, amelyeket az ipari forradalom hozott az emberre. A világméretű problémák hirtelen megjelenésével az ember olyan helyzetbe jutott, amelyben nem tud rájuk megfelelő választ kidolgozni.
Az ipari forradalom előtt a kereskedelem a kölcsönösen előnyös árucserére szorítkozott. Az ipari forradalom után azonban a fejlett technika és tudomány felhasználásával forradalmian megváltozott az ember és a természet, valamint a nemzetek közötti viszony. Mindenekelőtt az ember tömegesen kiaknázza a föld erőforrásait, és rohamosan a fenntarthatatlanság állapota felé hajtja őket. Az a kapzsiság működik itt, amely egyedül az emberé, és amely semmilyen más állatnak nincs. Nemzeti szinten az erőforrások és az áruk a kölcsönösen előnyös cseréből a kapzsiság tárgyaivá váltak. A fejlett és a fejlődő országok közötti vagyoni szakadék mélyülése, a globális felmelegedés és az ebből fakadó járványok mind az ember egyedüli tulajdonát képező kapzsiságban gyökereznek. Az ipari forradalom után, amikor a hatalmas tőke és az azt alátámasztó nemzeti erő egyesülve kiterjedt az egész világra, lehetővé vált a kíméletlen haszonhajhászás.
Az éghajlatváltozás, az ember által teremtett probléma, közvetlenül befolyásolja az ember életben maradásának módját, sőt magát a fennmaradás lehetőségét. Az ember a természet része. A földön élő minden nemzedéknek jól meg kell óvnia a környezetet, és át kell adnia a következő nemzedéknek. A mai nemzedék azonban ebben a szerepben teljesen kudarcot vall. Olyan helyzetet hagy utódaira, amelyben a hatalmas éghajlatváltozás okozta károk már mindennaposak. A természet „kizsákmányolásával” működteti önzését, és nem képes megfékezni. Ez a hajlam különösen erősen hat a nyugati civilizációban, amely a természetet „meghódítandó és kezelendő tárggyá” tette. A kinyilatkoztatott vallások természetmeghódító tanítása tovább él Descartes gondolatában, amely szerint „az ember a természet ura”. Az ember és a természet viszonyában a keleti gondolkodás más irányt vesz. A Kelet az embert a természet részeként fogja fel, és az ember és a természet összhangját és kölcsönös boldogulását hangsúlyozza.
A Kelet szerepének felértékelődése nem egy-két évszázad alatt, hirtelen következett be. A keleti civilizációval függ össze. A Kelet csaknem kétezer évvel a Nyugat előtt már nemzetállamokat alkotott. (Mivel a Kelet a nyugati demokráciától tanulta el a vezetők békés váltásának intézményét, természetesen különbséget kell tenni nemzetállam és demokratikus állam között.) A nemzetállam kialakulásával szükségképpen létrejön és kifejlődik a min-pen (民本主義), vagyis a népért való kormányzás politikai gazdaságtani rendszere. A Nyugat csak az 1648-as vesztfáliai béke után kezdett nemzetállamokat alkotni. A Nyugatot szemügyre véve: Görögország és Róma hódító államok kormányzati rendszere volt, a középkor évezrede pedig a kinyilatkoztatott vallás rendszerében telt. A Nyugat csak a felvilágosodás korában nyitotta rá a szemét a keleti gondolkodásra. A nyugati gondolkodókat ekkor magával ragadta a Kelet „természetfilozófiája”. A politikai gazdaságtan terén a Nyugatra nagy hatást gyakorolt a taoizmus nem-cselekvés (vu-vej, 無爲) eszméje, és megalkotta a laissez-faire elvét. Nagy volt a francia fiziokraták hatása.
E folyamat során Kelet és Nyugat politikai gazdaságtani rendszere eltérő alakot öltött. A Kelet a nem-cselekvés eszméjét állította előtérbe, amely abból az elvből kiindulva kezeli az egyéni önállóságot, hogy a magánérdek és a közérdek ütközik. A Nyugat az állami beavatkozást elkerülve magára hagyta az egyéni önállóságot. Ennek képviselője Adam Smith „láthatatlan kéz” (invisible hand) elmélete lett: az az elmélet, hogy a közérdek és a magánérdek egymás felé tart. A keleti politikai gazdaságtan nem a láthatatlan kezet, hanem azt állítja előtérbe, hogyan kell kezelni „a markoló kezet”, hogy biztosítsák az egyéni önállóságot. Éppen ez a nem-cselekvés eszméjének lényege.
Kelet és Nyugat politikai gazdaságtani rendszere közötti szakadék lassanként megmutatta következményeit. Nyugaton a szegények és gazdagok közötti szakadék napról napra nő, és a társadalom polarizálódik. Ez válik a nyugati politika és gazdaság legnagyobb buktatójává. Egyesek azt jósolják, hogy a polarizáció fokozódása végül meggyengíti a Nyugat által képviselt liberális demokratikus rendszert.
A kapzsiság hajszolása, amelyben a nemzetek versengésének győztese mindent visz, különösen a Nyugat világhódításának korában került reflektorfénybe. Mivel ez időben egybeesett az ipari forradalommal, a Nyugat a világ urává lett. Az elmúlt néhány évszázad a Nyugat világuralmának jegyében telt. Ma azonban, a 21. században, a világ új szakaszba lépett. A Nyugat világhódítása közepette a Kelet felemelkedése új helyzetbe hozta a világot. Az ipari forradalom következtében a kereskedelem világméretűvé vált, és éghajlatváltozást idézett elő. Ugyanakkor a kereskedelem kiterjedése az egész világ emberi és anyagi erőforrásainak kapzsi hajszolásához vezetett, és most az MI-forradalom korába megy át.
Az ipari forradalommal kezdődött nyugati világuralom a 21. századba lépve erősen gyengül. Milyen lesz a jövő világa? A Kelet felemelkedése nagy szerepet játszik abban, hogyan rajzolhatjuk meg a jövő világát. Az ipari forradalom, amely lehetővé tette a Nyugat világuralmát, a Nyugat kizárólagos birtoka volt. A most kibontakozó MI-forradalmat azonban nehéz elképzelni a Kelet – Kína, Korea, Japán – befolyása nélkül. Ha az ipari forradalom „az izom forradalma” volt, az MI-forradalom „az elme forradalma”. Sokféle kimenetel és értelmezés lehetséges, de van egy jelenség, amely mindkét forradalmon végighúzódik: a termelékenység növekedése és vele együtt a szegények és gazdagok közötti szakadék mélyülése, vagyis a társadalom polarizálódása. Hogyan nézzünk szembe a kétélű kardhoz hasonlított MI-forradalommal?